- Pedagógiai program -
A Gandhi Gimnázium felnőttoktatási tagozata 4 évfolyamos gimnáziumi képzést adó oktatási forma. A tagozatot az az igény hozta létre, hogy az érettségi vizsga, és így a továbbtanulás lehetőségét biztosítsa a régió azon tanulni vágyó lakosainak, akiknek körülményei ezt korábban nem tették lehetővé. A Gandhi Gimnázium, mint roma nemzetiségi oktatási intézmény elsősorban romák jelentkezését várja, de nyitva áll minden tanköteles kort már betöltött személy előtt, aki elfogadja pedagógiai programját és helyi tantervét, s minimum befejezett 8 általános iskolai osztályról szóló bizonyítvánnyal rendelkezik.
1. Nevelési program
A tagozat tanulóközösségének tagjai életkorukban, lakóhelyi körülményeikben, foglalkozásukban, családi viszonyaikban, nemzetiségi csoporthoz való tartozásukban különböznek egymástól.
1.1. Pedagógiai alapelvek
A tagozaton emberséges, egyéniséget tisztelő, a teljesítményt elismerő légkört kívánunk teremteni. A tanulók mindenkor számíthatnak tanáraik segítségére iskolai problémáik megoldásában. Tiszteljük a személyiséget, de nem toleráljuk a közösségromboló magatartást. A tagozat tevékenységének alapvető célja a minőségi oktatás, és a sikeres érettségi vizsga.
1.2. A tagozaton folyó oktató-nevelő munka céljai
Lehetőséget kívánunk adni a valamilyen okból megszakadt tanulmányok folytatására. Második esélyt kínálunk a hiányok pótlására azok számára, akik vállalkoznak a velünk együttes munkára. Biztosítjuk a munkahely melletti tanulást, s a tanulást azok számára, akik kiszorultak a munkaerőpiacról. Az érettségi megszerzésével új, kvalifikáltabb munkalehetőséghez juthatnak tanulóink, akik munkahelyük megtartásához vagy mobilitásuk esélyeinek növeléséhez ezt a képzési formát választják. Célunk a tanulók értelmi, érzelmi, erkölcsi, közösségi és állampolgári nevelése.
Az ismeretek megszerzése mellett fontosnak tartjuk az élethosszig tartó tanuláshoz és a munka világához szükséges nélkülözhetetlen kulcskompetenciák fejlesztését, a humánus és reális életszemlélet kialakítását.
1.3. Tanórán kívüli tevékenység
Tanórán kívül szervezhető olyan tanfolyam, amely speciális igényeket elégít ki : nyelvvizsga előkészítő, közéleti vezetői és informatikai képzés. Tanfolyam indításának feltétele, hogy legalább 10 fő jelentkezzen rá. A tanfolyamokon való részvételért térítési díj kérhető, tanulónként a tanári óradíj 10%-a. Az egyéb közösségi tevékenység (színházlátogatás, tanulmányi kirándulás stb.) önköltséges a tanulók részére.
1.4. Az intézményi hagyományok ápolása
A Gandhi Gimnázium hagyományainak ápolása, ezek fejlesztése, az iskola jó hírnevének megőrzése minden tanulónak kötelessége. A tagozaton a tanév elején tanévnyitó, a tanév közben szalagavató és ballagás, a tanév végén pedig tanévzáró ünnepély van. Ezeken a részvétel minden tanulónak kötelező. A Gandhi Gimnázium egyéb hagyományos rendezvényein – Emberi Jogok Napja, Gandhi Napok – a részvétel javasolt a tagozat tanulói számára. A szalagavatót és a ballagást a 11. évfolyamok szervezik, az osztályfőnök irányításával. A kötelező részvétellel megtartott ünnepélyeken a megjelenés alkalomhoz illő, ünnepélyes öltözetben történik.
1.5. Beilleszkedési, magatartási nehézségekkel összefüggő feladatok
Általános tapasztalat, hogy a tanulók a felnőttoktatásba bekerülve megijednek a tananyag mennyiségétől és nehézségétől, s önbizalom és kitartás hiányában abbahagyják a megkezdett tanulást. A tantestület minden tagjának feladata a tanulók önbizalmának, kitartásának erősítése, a tanulási képességek fejlesztése, s így a lemorzsolódás megakadályozása. Ezt szolgálják a tervezett csoportbontásos tanítási órák, a szabadon tervezhető foglalkozások, és a nem kötelező tanórai foglalkozások is.
1.6. A tehetség kibontakozását és a felzárkózást segítő tevékenység
A képességek kibontakozását és a tehetség fejlesztését szolgálják a tanórán kívüli, egyéni foglalkozások. A tanév közben, a beszámolók előtt konzultációk szervezhetők. A tehetséggondozást, ill. a felzárkóztatást szolgáló foglalkozásokon való részvételre a szaktanárok tesznek javaslatot, a tanuló képességeinek, tanulmányi szintjének felmérését, és a tanulóval való elbeszélgetést követően, értesítve az osztályfőnököt és a tagozatvezetőt. Mindemellett törekszünk arra, hogy a tananyag kiválasztása és a tanítás módszere olyan legyen, hogy a gyengébben tanulók és képesek legyenek az elvárt minimális szintet elérni.
2. A működés személyi, tárgyi, szervezési feltételei
2.1. Személyi feltételek
2.1.a) A tagozat tantestülete
A tanárok képesítésével kapcsolatos elvárások megegyeznek a nappali képzésben előírtakkal. Szükség esetén óraadókat is alkalmazunk, akik a tagozat tantestületének teljes jogú tagjaivá válnak alkalmazásuk idejére. A tagozat tantestülete nevelési és oktatási kérdésekben döntési, véleményezési és javaslattevő jogkörrel rendelkezik, a jogszabályban meghatározottaknak megfelelően. A tantestület tagjai határozataikat nyílt szavazással és szótöbbséggel hozzák meg. A szavazatok egyenlősége esetén a tagozatvezető szavazata dönt. Tanévenként minimum 3 tantestületi értekezletet kell tartani.
2.1.b) A nem tanári munkakörben dolgozók
Az oktató-nevelő munkát segítő személy a Gandhi Gimnázium nappali tagozatával kapcsolatos munkakört ellátó iskolatitkár. Az iskolatitkár a Házirendben meghatározott időben, tanítási napokon, a tanítás megkezdése előtt fogadja a tanulókat, kiállítja az iskolalátogatási bizonyítványokat, nyilvántartja a tanulólétszámot (annak változásait), kiállítja a diákigazolványt, segíti a tagozatvezető munkáját.
2.2. Tárgyi feltételek
A tagozat a Gandhi Gimnázium épületét, eszközeit használja. Munkája során a könyvtár, a szaktantermek és szertárak lehetőségeit is kihasználja. A taneszközöket a szaktanár elvárásai alapján a tanulók szerzik be. (A tankönyvek megegyeznek a nappali rendszerű oktatás tankönyveivel. A kerettanterveknek megfelelő tankönyvek csak részben készültek el.)
2.3. A működés szervezési feltételei
A tagozatvezető megszervezi, irányítja és ellenőrzi a tagozat munkáját (beiratkozás, tantárgyfelosztás, órarend, foglalkozások megtartása és adminisztrációja, tankönyvrendelés, beszámolók rendje, statisztika, költségvetés, óra- és vizsgadíjak elszámolása, érettségi, ünnepélyek, egyéb adminisztráció). Kidolgozza, és a tagozat tantestülete elé terjeszti a tagozat működési szabályzatát, helyi tantervét, házirendjét, éves munkatervét és tanév végi beszámolóját, a tanítási és vizsga idő alatt ügyeletet lát el. Elkészíti a beszámoló névsorát, összesítését, megírja ill. megíratja a tanulók törzslapjait, bizonyítványait. Foglalkozik a helyes iskolai magatartás szabályaival. Segíti és irányítja a tanulók továbbtanulási törekvéseit.
A tagozat tanulói a Gandhi Gimnázium teljes jogú tagjai, megilleti őket a törvényben rögzített tanulói jogok, s vonatkoznak rájuk a tanulói kötelességek, használhatják az intézmény létesítményeit. A felnőttoktatás feltételeiből következően a tanuló önálló jogi személy, így a felnőtt tanuló és a pedagógus együttműködéséről van szó, a tagozat keretei között.
A tagozat alapvető közösségei az osztályok. A tanulók érdekeik képviseletére osztályszintű diákbizottságot választanak : osztálytitkárt, helyettesét. A tanulóközösségek a tagozat vezetőjével az egész közösséget érintő ügyekben az osztálytitkár révén tartják a kapcsolatot. Az osztálytitkárokból álló tagozati diákbizottság bírálja felül a tagozat Házirendjét, és tesz javaslatot a módosításra, érvényesíti a hallgatói jogokat.
3. A felnőttoktatás helyi tanterve
A Gandhi Gimnázium felnőttoktatási tagozatának helyi tanterve a 4/2001. (I.26.) OM rendelettel módosított 28/2000. (IX.21.) OM rendeletet és 1.sz. mellékletét, valamint a 32/1997. (IX.5.) MKM rendeletben meghatározott Nemzeti, etnikai kisebbségi iskolai oktatás irányelvét figyelembe véve készült.
A tagozatok elnevezésének rendező elvei :
Esti tagozat : ha az órakeret a nappali tagozat kötelező óraszámának 50-89%-a.
Levelező tagozat : ha az órakeret a nappali tagozat kötelező óraszámának 10-49%-a.
Óratervek
Lásd külön lapon!
A felnőttoktatás feltételei között, az érettségi követelményszintek ismeretében csak a középszintű érettségire való felkészítést vállaljuk a rendszeres iskolai foglalkozások keretében. Az érettségi vizsgaszabályzat szerint minden iskola 9 tantárgyból köteles érettségire felkészítést – legalább középszinten – vállalni. Kötelező tantárgyak: magyar nyelv és irodalom, történelem és társadalmi ismeretek, matematika, természetismeret, nyelv (beás, lovári, angol vagy német). Választható tantárgyak : biológia; földrajz; ember- és társadalomismeret, etika; cigány népismeret; informatika; 2. nyelv (beás, lovári, angol vagy német).
3.4. A tagozaton folyó nevelő-oktató munka ellenőrzési, mérési, értékelési és minőségbiztosítási rendszere
A felsőbb osztályba lépés feltétele az adott évfolyam minimális tantárgyi követelményeinek teljesítése valamennyi tantárgyból. A tantervi követelmények teljesítésének módja a beszámolón illetve a vizsgákon való eredményes részvétel. A sikertelen beszámoló illetve vizsga a tanév rendjében meghatározott időpontban megismételhető. Azok a tanulók, akik önhibájukon kívül, igazoltan nem tudnak részt venni a beszámolón ill. vizsgán, pótvizsgát tehetnek. A tanév végén, a tanrendben nem szabályozott esetben osztályozó vizsga a tanulónak a tagozatvezetőhöz címzett, írásbeli kérelemére, a tantestület döntése alapján engedélyezhető.
A tanév során az esti tagozaton novemberben beszámolót, esti és levelező tagozaton félévkor és tanév végén vizsgát kötelesek tenni a tanulók. A beszámoló az I. féléves vizsga része. A vizsga feltételeit, a beszámoló módját és követelményeit legkésőbb szeptember 30-ig, a vizsga módját és a vizsgakövetelményeket november 30-ig a szaktanárok kötelesek közölni a tanulókkal. A beszámolók, vizsgák, javító- és pótvizsgák időpontját a mindenkori tanév rendje határozza meg.
A tanórák során nem kötelező osztályzatokkal értékelni a tanulókat, de szóban folyamatosan értékeljük munkájukat. A beszámolókon és a vizsgákon a hagyományos ötfokú, számszerű értékelés alkalmazzuk.
A minőségbiztosítási rendszer a nappali oktatáson követett stratégia alapján történik.
3.6. A tanulók óralátogatási kötelezettsége
A tanulók óralátogatási kötelezettségét a 11/1994. MKM rendelet 34. §-ának figyelembe vételével határoztuk meg. Esti tagozaton a kötelezően látogatandó óraszám az óratervben az adott évfolyamon előírt összes órák 60%-a, amelynek 25%-át meghaladó összes (igazolt és igazolatlan együtt) mulasztás esetén, a tantestület döntése alapján, kizárható a tanuló. A kötelezően látogatandó óraszámon felüli 10 igazolatlan óra a tanulói jogviszony megszüntetését vonja maga után. Igazolt mulasztásnak számít az a mulasztás, amit a tanuló hivatalos orvosi vagy munkahelyi igazolással tud igazolni. Levelező tagozaton konzultációkat szervezünk, itt beszámolási kötelezettség van.
3.7. A tanítás munkarendje
3.7.a) Az esti tagozaton hetenként 3 napon van tanítás, amely délután, órarend szerint zajlik, 40-45’-es tanítási órákkal, az órák között 5-10’-es szünetekkel. Tanórán kívüli és egyéni foglalkozásokra, korrepetálásra, tanfolyamokra az 5 napos tanítási hét bármely napján lehetőség van, a szaktanárral való egyeztetés alapján, a tagozatvezető jóváhagyásával.
3.7.b) A levelező tagozaton, amit otthon tanulást segítő oktatási formaként szervezünk, havonkénti egy hétvégén vannak konzultációs órák. A tanulást segédanyagokkal, tanulásmódszertani tanácsokkal, rendszeres ellenőrzéssel segítjük.
3.8. A tagozatra történő felvétel
A tanulók felvétele jelentkezés alapján történik, figyelembe véve a jelentkező bizonyítványban rögzített végzettségét és tanulmányi eredményeit. Tanuló átvétele magasabb évfolyamon más oktatási intézményből, ahol egyes tantárgyakat nem tanult, a következő negyedéves beszámolóval egyidejűleg tett, eredményes különbözeti vizsgát követően lehetséges.
3.9. A tanulói jogviszony megszűnése
Ha a tanuló beszámolási, illetve vizsga kötelezettségeinek, valamint előírt óralátogatási kötelezettségének nem tesz eleget, töröljük a tanulók névsorából. Ha a tanuló az iskolának, a tanulói közösség vagy a tantestület bármely tagjának szándékosan kárt okozott, ugyancsak töröljük a tanulók névsorából.
3.10. A tanulók jutalmazása, büntetése
A kiemelkedő tanulmányi ill. közösségi munkát végző tanuló dicséretben részesül a tanulói közösség előtt. A tartósan kimagasló tanulmányi munkát teljesítő tanulók, a tantestület döntése alapján térítési kedvezményben részesülhetnek. Az erről szóló javaslatot az osztályfőnök írásban fogalmazza meg a tagozatvezető részére, aki a javaslatot a tantestület elé terjeszti. A Házirendet megsértő tanulót figyelmeztetjük. A Házirend ellen ismételten vétő tanulót töröljük a tanulók névsorából. A tanulók magatartását és szorgalmát nem osztályozzuk.
3.11. A tankönyvek és a tanulmányi segédletek kiválasztásának elvei
A forgalomban lévő tankönyvek közül azokat választják ki a szaktanárok, amelyek tartalmazzák az előírt tanulmányi követelményeket, s legjobban segítik az önálló tanulást. Az igényelt tankönyveket és segédleteket a tanulók önállóan szerzik be. A beiratkozott tanulóktól tanévenként meghatározott összegű iskolahasználati és fénymásolási díjat kérünk.
Pécs, 2006. augusztus 29.
............................................................. ..............................................................
Csovcsics Erika igazgató Fülöp Ottilia tagozatvezető