BEMUTATKOZUNK


A Gandhi Gimnázium Felnőttoktatási Tagozatát az az igény hozta létre, hogy az érettségi vizsga, és így a továbbtanulás lehetőségét biztosítsa a régió azon tanulni vágyó lakosainak, akiknek körülményei ezt korábban nem tették lehetővé. Lehetőséget kívánunk adni a valamilyen okból megszakadt tanulmányok folytatására is. Második esélyt kínálunk egy korszerű, széles körű műveltség megalapozására, a hiányok pótlására azok számára, akik vállalkoznak a velünk együttes munkára. Biztosítjuk a munkahely melletti tanulást, s a tanulást azok számára, akik kiszorultak a munkaerőpiacról. Az érettségi megszerzésével új, kvalifikáltabb munkalehetőséghez juthatnak tanulóink, akik munkahelyük megtartásához vagy mobilitásuk esélyeinek növeléséhez ezt a képzési formát választják.


A Felnőttoktatási Tagozat 4 évfolyamos gimnáziumi képzést adó, roma felzárkóztatást folytató oktatási forma. Mint roma nemzetiségi oktatási intézmény elsősorban romák jelentkezését várja, de nyitva áll minden tanköteles kort már betöltött személy előtt, aki elfogadja pedagógiai programját és helyi tantervét, és befejezett 8 általános iskolai osztályról szóló bizonyítvánnyal rendelkezik. Korábbi (gimnáziumi, szakközép- és szakiskolai) tanulmányokat beszámítunk, továbbá osztályozó és különbözeti vizsgák letételével is rövidíthető a képzési idő.


A felnőttoktatás feltételei között, az érettségi követelményszintek ismeretében csak a középszintű érettségire való felkészítést vállaljuk a rendszeres iskolai foglalkozások keretében. Azoknak a tanulóknak, akik emelt szintű érettségit kívánnak tenni, a lehetőségeknek megfelelően tanfolyamokat szervezünk. (Minimális feltétel legalább 5 tanuló jelentkezése.)


Minden közismereti tárgyat tanítunk. A kötelező érettségi tantárgyak mellett jelenleg biológia, földrajz, cigány kisebbségi népismeret, ember- és társadalomismeret etika, valamint informatika tantárgyakból folytatunk érettségire felkészítő oktatást. A nyelvtanítás a különböző osztályok diákjaiból szervezett, összevont csoportokban történik. Beiratkozáskor mérjük fel, hogy a kínált nyelvekre - beás-, romani/lovári-, angol- és német nyelv - milyen arányban jelentkeznek a diákok. Egy nyelvet minimum 8 fő jelentkezése esetén oktatunk, ugyanennyi a minimális csoportlétszám is. A tankönyvek beszerzése önállóan történik, az ajánlott tankönyvekről beiratkozáskor adunk tájékoztatást.

A tanév során az esti tagozaton novemberben beszámolót, esti és levelező tagozaton félévkor és tanév végén vizsgát kötelesek tenni a tanulók.


Esti tagozaton minden tanévben egy 3 éves képzési idejű, 9-10. osztályt, és egy 4 éves képzési idejű, 9. osztályt indítunk. (A beiskolázott osztályok száma a jelentkezők létszámától függően növekedhet). Az oktatás hétfőtől csütörtökig tart. Egy osztálynak hetenként 3 napon van tanítás, amely délután (általában ½ 3- ¾ 8-ig), órarend szerint zajlik. Tanórán kívüli és egyéni foglalkozásokra, korrepetálásra, tanfolyamokra az 5 napos tanítási hét bármely napján lehetőség van, a szaktanárral való egyeztetés alapján, a tagozatvezető jóváhagyásával.


A 3 éves képzési idejű levelező tagozaton - amit otthon tanulást segítő oktatási formaként szervezünk - havonként egy hétvégén (péntek – szombat) vannak konzultációs órák. A 3 éves képzési idejű osztályokba az jelentkezhet, aki rendelkezik vagy szakmunkás bizonyítvánnyal vagy elvégzett gimnáziumi 9. osztállyal. A tanulást segédanyagokkal, tanulásmódszertani tanácsokkal, rendszeres ellenőrzéssel segítjük. Messzebbről érkező hallgatóink számára az iskola kollégiumában szálláslehetőséget biztosítunk.